Egregy
Kis-Balaton
Sümegi vár
Tátika-Rezi régió
Szigligeti vár
Tanuhegyek
Tavasbarlang


 



Hévíz és térsége - interaktív térkép  

A sümegi vár környezetéből 87 méterre kiemelkedő sziklákon 270 m tengerszint feletti magasságban épült, a Balaton-felvidék legnagyobb és legjobb állapotban megmaradt várromja.
Programok a Sümegi várban: www.heviz.me/sumegi-varjatekok
Hévíz - Kővirág Apartman Hévíz.Me - Hévíz Travel Portál
A sümegi vár
Szép sétaút vezet Sümeg legismertebb nevezetességébe, a várba. Maga a Vár-hegy is különleges látvány, hiszen szinte teljesen a síkságból emelkedik ki. A helyzetéből adódóan is jól védhető végvár, erősség lehetett. A várban múzeumot is berendeztek, melyben megismerhetjük a vár történetét, a régi büntetések különböző módjait és eszközeit, valamint szablya- és kocsigyűjteményt láthatunk.
Sümegi vár

A vár látványos rendezvények, várjátékok színhelye. 1994 óta évenként az idegenforgalmi idényben a veszprémi Petőfi Színház művészei tartanak előadásokat a Sümegi Várszínház rendezvénysorozatának keretében.
A Sümegi várat Szent István ajándékozta a veszprémi püspökségnek. A török terjeszkedés évtizedeiben komoly szerepet kapott Sümeg vára, hiszen második vonalban védte Magyarországot, illetve Nyugat Európát. A város ugyan többször török kézre került, de a magaslatra épült erődítményt nem tudták bevenni. Sümeg vára az utóbbi évtizedekben teljesen újjáépült, falai szilárdan állnak. A vár vendégei időutazáson vesznek részt, hiszen az öreg falak között a nyári időszakban feléled a középkor, megnyitják műhelyeiket a korabeli céhek. Az udvaron lovagok gyakorlatoznak, az istállóban pedig a vár állattartása simogatható. Erősebb idegzetűek még a kínzókamrát is megtekinthetik.

A Sümegi Várjátékok az összefoglaló neve azoknak az idegenforgalmi és kulturális programoknak, melyeket a várban bemutatnak. A Végvári Napok a legkiemelkedőbb fesztivál. A Sümegi Vár a Veszprémi Színház kihelyezett várszínházaként is működik.
Végvári Napok
A legfőbb program a Sümegi Vár ostroma: a törökök tüzérségi, lovas és gyalogos támadása. A támadás a vár közeléből, a birtokról indul, majd a várban folytatódik, ahol a nézők páholyból követhetik figyelemmel az eseményeket: amikor a törökök felmásznak a várfalon, és elfoglalják a várat. Az ostrom természetesen a védők bátor kiállásával ér véget, visszafoglalják a várat a töröktől.
Történelmi Lovasjátékok
A Történelmi Lovasjátékokon a látogatók a honfoglaló lovas íjászok, a középkor lovagjai, a végvári vitézek, a magyar várvédő katonák vitézségére emlékező bemutatókat tekinthetik meg.
Középkori Lakomák
A Lovasjátékok, lovagi tornák fáradalmaiban megéhezve különféle lakomák közül választhatnak. A középkor gasztronómiai különlegességeit és szokásait felvonultató Középkori Lakomák háromféle változatát kínálják, a vacsorát mindig a Lovagteremben rendezik.

Látogatható egész évben (időjárás függő)
Lovagi játékok: július-augusztus hónapokban
Nyitvatartás:
- 2010. július 1. - augusztus 31.: H-V 9:00-19:00
Belépő: 1500 Ft (felnőtt)
- április, május, szeptember, október hónapokban: H-V 9:00-17:00; június: H-V 9:00-18:00
Belépő: 1000 Ft (felnőtt)

Kapcsolódó oldal: Balcsi.net

Sümegi vár
Püspöki palota
Sümeg hangulatos belvárosa bovelkedik barokk kori egyházi emlékekben. Ezek közül talán a legszebb a várdomb lábánál elterülo, többször átépített püspöki palota, amely egykor a veszprémi püspökség nyaralója volt. Kertjének tervezésekor a várat is belekomponálták a látványba, így festoi kép tárul a Szent István téren és környékén sétálók elé. Az épület kápolnáját és ebédlojét Vogl György falképei és Antonio Orsatti stukkói, a szobákat stukkó és falburkolat díszítik.
A volt püspöki palota egyemeletes épülettömbje téglalap alakú udvart zár körbe. A Szent István tér felé fordul déli fohomlokzata. Az 5+5+3 tengelyes homlokzat középso öt tengelye a homlokzati síkban maradó, de fél emelettel kiemelt rizalitot alkot. Földszinti középso tengelyében áll az Atlaszokkal keretezett kapu, felette a szobrok által tartott erkély, az e feletti falsíkon a püspöki címer található. Felül attika és manzárdteto zárja az épület legdíszesebb homlokzatszakaszát. A palota D-K-i sarkán saroktorony áll, D-NY-i és É-NY-i sarkának elso emeletét sarokerkély ékesíti. A veszprémi püspökök egykori székhelyének 1745-1753 között kialakított barokk homlokzatán és belsojén is több átalakítás történt. Ennek egyik példája az épület nyugati homlokzatának tengelyében álló erkélyes, kocsibehajtós, felül timpanonnal zárt rizalit, ami mai formájában az 1830-40-es években lett kialakítva. A palota a korszak divatos stílusát, a klasszicizmust reprezentálja.
Sümeg
Sümeg a Balaton egyik kapuja. Nevezetessége a vár, amely 270 méter magasságban emelkedik a város fölé. A település a Bakony hegység és a Kisalföld találkozásánál fekszik.
Sümeg történelme az újkőkorban kezdődik. Egy megtalált ókeresztény bazilika alapfalai azt mutatják: e térség mindig lakott hely volt. A várostól délre, a Mogyorós-dombon talált őskori kovakőbánya leletei geológiai kiállításon láthatók.
Sümeget első alkalommal 1292-ben említi oklevél, 1318-ban pedig már a várról is említést tesznek. Jelentősége a mohácsi csata után nőtt meg, amikor Veszprém 1552-ben elfoglalása után ide költözött a püspökség. A város a török birtokába került, csaknem teljesen el is pusztult, de a vár a püspöké maradt. A török kiűzése után, 1701-ben tűzvész pusztított, amelyet követően Széchenyi Pál püspök elrendelte, hogy a városfalakon belül csak kőből szabad a házakat építeni; ennek köszönhető a mai városközpont szépsége, hangulata.
Nagy építkezéseket folytatott a városban a XVIII. század közepén Padányi Bíró Márton veszprémi püspök, aki egy időre ismét idehozta az egyházmegye központját. Ma is a város egyik legszebb épülete az 1748 és 1755 között emelt püspöki palota. A palota építésének idején élő Kisfaludy Sándor költő, Sümeg jeles szülötte, pedig a Dunántúl egyik szellemi központjává emelte a kisvárost. Sümeg 1907-ben elveszítette a városi rangját, s csak 1984-ben nyerte vissza.
Képek Sümegről
  Sümegi vár Sümeg Sümegi vár Sümegi vár  
  Sümegi vár Sümegi vár Sümegi vár Sümegi vár  
  Sümegi vár Sümegi vár Sümegi vár Sümegi vár  
          Az oldal tetejére
 
 


Nyitólap E-mail Oldaltérkép